1055 Bp., Szalay u. 10–14.
Tel.: (+36-1) 235-7200
Fax: (+36-1) 235-7202
Együtt az integrációért a sporttal és a művészetekkel
BEMUTATKOZÁS
Iskolánk a Belváros szívében az V. kerületben működik 1945 óta. Létre jöttének célja: hogy az értelmi fogyatékkal élő gyerekeket oktassa – nevelje. Iskolánk szegregált intézmény, ahol enyhe fokban és középfokban sérült értelmi fogyatékos valamint autista gyermek és mozgássérült is akiket a többségtől elkülönítve tanítjuk, fejlesztjük. Az intézmény fennállása alatt sok változáson ment keresztül. A tanulói létszám növekedésével egyre kevesebb helyünk volt, ezért először egy másik lakóépületben kapott helyet az alsó tagozat, s egy harmadikban a logopédia, majd 2005 – ben végleges helyet kaptunk a Szemere u. 3. szám alatt, ahol az alsó – felső tagozat és a logopédia egy épületbe költözött. Ekkor vettük fel Kormos István meseíró nevét. Iskolánk, a Kormos István Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Logopédiai Szakszolgálat egy épületbe található a Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnáziummal. Mindkét iskola teljesen külön igazgatás alá tartoznik, és iskolánk teljesen szegregáltan működik. Bár a Szemere Bertalan Általános Iskolában is vannak integráltan sajátos nevelési igényű gyermekek, még így sem volt zökkenőmenetes, és negatív érzelmektől mentes a fogadtatásunk.
Az új épületbe költözéskor bizony szembesülnünk kellett azzal, hogy nem mindenki örül az érkezésünknek. Az előítéletekkel szemben nem volt egyszerű felvenni a harcot. Egyetlen lehetőségként a nyitottságot láttuk, s azóta is minden fórumon keressük a lehetőséget, hogy tanulóink kollégáink vezetésével új kapcsolati rendszert tudjanak kialakítani, mely későbbi életük során segít számukra eligazodni abban a világban, ahonnan fogyatékosságuk által kirekesztődnek. Fontos, hogy ezek a színterek folyamatosan bővüljenek, ezért magunk is kezdeményezünk és létrehozunk olyan szabadidős tevékenységeket melyekbe bevonhatjuk a többségi iskolák tanulóit, illetve szívesen megyünk olyan programokra, ahol gyermekeinket szívesen látják.
Ezekből a programokból szeretnénk most a már több éve jól működő projekteket bemutatni.
Programjaink
Iskolánk oktató nevelő munkájában kiemelkedő szerepe van a szabadidős tevékenységeknek. Ezek a szabadprogramok megfelelő lehetőséget és színteret adnak arra, hogy tanulóinkat megismerjék a szűkebb, illetve a tágabb környezetünket, illetve hogy ők is kapcsolatrendszereket építsenek. Lehetőség nyílik olyan közös élmények szerzésére, ahol a megismerés, a közös élmények, a tolerancia, a másság elfogadása, a mintakövető magatartás mind – mind egyszerre építi, fejleszti gyermekeink önértékelését, és önbecsülését, illetve a többség érzelmi intelligenciáját, szociális érzékenységét, jó szándékát.
Jellemző, hogy egy – egy sikeres program vonzza a következőt, s egyre „népszerűbbekké” válnak gyermekeink, s egyre szívesebben jönnek hozzánk vendégségbe a többségi iskolák gyerekei.
Éves, rendszeres program
1. A sportszakkör
Ma már elcsépelt evidenciaként hangzik a mondás, miszerint „az ember társas lény”. Ez a megállapítás igaz minden individuumra még akkor is ha valamilyen akadályozottsággal él. Keserű, vagy vidám tapasztalataink szerint minden közösség, illetve társadalom meghatározza, minősíti, behatárolja, jutalmazza-bünteti tagjait. Mindezek ellenére bennünk van a vágy, hogy a részesei legyünk bizonyos közösségnek, közösségeknek. Körülbelül az emberiség 3-4 %-a él valamilyen fogyatékkal, ezen populáció jelentős része értelmi akadályozottsággal kényszerül tájékozódni, beilleszkedni a többségi társadalomba. Ezek az emberek rendkívül nehéz helyzetben vannak, hiszen pont azok a kompetenciák és jellemzők hiányoznak, amik a közösségbe való részvételt kialakítanák, vagy ott tartanák őket. Általában nehezen tudják rendszerezni és értelmezni azokat a bonyolult konvenciókat, amik a közösség tagságát biztosítanák, az épek jelentős része pedig nem ismeri az értelmi fogyatékkal élőket és így kialakul egy nagyon nehezen áthidalható távolság, űr.
A modern gyógypedagógia és szerencsére a többségi társadalom egyre növekvő igénye, hogy a fogyatékkal, illetve akadályozottsággal élő emberek minél inkább képesek legyenek önálló életvezetésre és minél inkább „teljes életet” élhessenek. Ennek a teljes életnek feltétele, hogy bizonyos élethelyzetekben közösen tudják átélni kollektív érzéseket a többségi társadalomba integrálódva.
Intézményi háttér
A Kormos István Általános Iskola valamennyi tanulója értelmi akadályozottsággal él. Nagyobb részben tanulásban akadályozottak, kisebb hányaduk értelmileg akadályozott gyermek. Az intézmény Budapest szívében, a belvárosi V. kerületben működik. Lokális adottság, hogy az iskola közös háztömbben került elhelyezésre a többségi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium intézményével. A két oktatási intézmény különállóan, szegregáltan működik, de a közös élethelyzetek mindennapos kapcsolatot igényelnek.
A már működő gyakorlat
A két intézmény közös belső udvarral rendelkezik, ami „sportudvarnak” lett kialakítva. A betonozott udvaron kézilabdapálya és egyéb csapatsportokhoz felfestett terület található. Mindkét oktatási intézményben működik Labdarúgó szakkör. Szinte mindenki tudja, hogy a labdarúgás, „vagyis” a foci az egyik legcsodálatosabb dolog a világon, vagy talán egy picit több is annál. Közös nyelv, közös élmény és öröm forrás és ami a legfontosabb az utóbbi két tanévben közös program is. Örömmel írhatjuk le, hogy a közös program, illetve a közös szakköri forma jól működik. Heti rendszerességgel sportolnak együtt a két iskola tanulói, a szakkört mindkét intézményből egy-egy pedagógus vezeti. Mindkét csoport körülbelül tíz főből áll. Ma már bevett gyakorlat, hogy időközönként közös házibajnokság kerül megrendezésre, ahol a tanulók együtt küzdhetnek közös sportsikerekért. A két intézmény tanulói közösen fejlődhetnek és közösen részesülnek azokban az élményekben, amiket a sportnak köszönhetünk. Egyre inkább sikerül kiaknázni azt a tényt, hogy a közös sporttevékenység egyben nevelési folyamat is. A pedagógia alapvető kérdése a személyiség fejlesztése. A közös sporttevékenység kulcsszavai lehetnek
A szakkör vezetésében természetesen elengedhetetlen a megfelelő pedagógiai attitűd. A szakkör vezetői a következő nevelési módszereket próbálják megvalósítani a foglalkozások során:
Így működik a két intézményben a részleges integráció. A tanulók külön tanulnak, de a szabadidős tevékenység során együtt nevetnek, együtt játszanak.


2. Nyári táborozás Balatonszepezden
Iskolánk 1989. óta táborozik önálló turnusként Balatonszepezden. A táborozások az évek során sokféle programot, játékot, kikapcsolódást nyújtottak tanulóink számára. A pedagógusok minden évben lelkesen szegregált jelleg volt a jellemző, majd 1999-ben egy erdélyi csoport (épértelmű tanulókkal) csatlakozott a táborozó csapatunkhoz. Innentől integrált nyaralás kezdődött, ahol sok közös program alakult az évek során. A kezdetben „kényszerű” megoldás az évek során folyamatos megismerés által gyermekeink között és természetesen a felnőttek között is mély barátságokat alakított. A tábor jellegéből adódóan:
szabadidős: vizi, fejlesztő, integrált sok lehetőséget adott a közös programokra.
Minden programot próbáltunk közösen alakítani, a mi tanulóinkat mindenre tanítani kell, de a közös játék öröme sok sikert és örömöt ad.
Az eltelt évek alatt megismertük egymás kultúráját is. A közös élmények segítettek mind iskolánk gyermekeinek, mind a vendég csoportnak abban, hogy egy sajátságos helyzetből adódóan, hogy lehet a legtöbb segítséggel és toleranciával mindenki számára a legkellemesebb legjobb időtöltést létrehozni. Segített abban, hogy gyermekeink is szembesüljenek a „mássággal”. Érdekes volt, ahogy világossá válik számukra, hogy a magyarságban is vannak „másságok” amikről igazán senki sem tehet, mégis mindennapjaink kitörölhetetlen része, melyhez alkalmazkodni kell.
3. Kulturális programok


Kormos István nevének felvételekor az a magasztos gondolat fogalmazódott meg bennünk, hogy évről évre hagyományteremtő programsorozatot szeretnénk létrehozni, melybe bevonjuk az V. kerület többségi tanulóit is, ezzel teret és lehetőséget biztosítani a „kapunyitásra”, mikor is a művészetek nyelvén szólíthatjuk meg egymást. Olyan közös „nyelvet” szerettünk volna létrehozni, ahol saját tanulóink is „azonos” lehetőséghez jutnak, s ahol maguk is szerepelni tudnak. Ez nem azt jelentette, hogy nagyon leegyszerűsített feladatokat vagy kihívásokat állítottunk volna fel, éppen ellenkezőleg! A rajz, a művészetek, az irodalom, s verstanulás ugyanolyan nagy kihívás minden gyermek számára. A Kormos Napok programsorozat három fő részből áll, melyből kettő művészeti és egy sportprogram. Ezeket a programokat a tanév alakalmával három alkalomra bontjuk, a 3.- 4. évfolyamos tanulók számára.
Ez a korosztály még nagyon nyitott, szenzitív és jól motiválható, valamint az is fontos, hogy az érzelmi intelligenciájuk jól fejleszthető, és aránylag kevés előítélettel, vagy előítélet mentesen ismerkednek.
A Kormos István rajz és művészeti versenyt – októberben kerül megrendezésre, a Kormos István Szavaló verseny – januárban, és a Kormos Kupa pedig március környékén.
Ez három alkalom az év folyamán, amikor együtt, közös élmények szerzésével, egymás munkájának elismerésével, megbecsülésével, toleranciával és együttműködéssel sikerül élményekben gazdag programot csinálni.
A Kormos Napok 2006-ben indult, s bizony a 2010-es idei versenyt már a kerület tanulói is izgatottan várták! Tehát fordult a világ, s érdekesek, izgalmasak lettünk a külvilág számára!
Egyenlő esélyekkel indítunk mindenkit a versenyeken, s talán éppen ez ad hatalmas lelkesedést a gyerekek részére! Egy biztos, ezeken a programokon mindenki nyer, és elégedetten, jókedvűen gondol vissza az együtt töltött időre.
4. Külsős programok
Az Önkormányzati rendezvényeken is rendre részt vesznek iskolánk tanulói, legyen az szereplés, vagy karácsonyi vásár.
Évről – évre szép hagyomány, hogy az Önkormányzat a kerületi iskolák számára lehetőséget ad a Szent István téren a Bazilika előtti vásár megrendezésére, ahol a gyerekek árulhatják a saját maguk által készített karácsonyi portékát.
Iskolánk tanulói már októbertől folyamatosan gyűjtik azokat a munkákat, melyeket a vásárba ki lehet rakni, s bizony nagy sikere van az ott kiállított munkáknak! Ebben a kollégák is nagyon nagy rész vállalnak, hisz a gyerekeket irányítani, segíteni kell ebben az igazi „sültgesztenyeillatú”, szegfűszeggel fűszerezett forralt teás forgatagban. A támogatás elengedhetetlen, az élmény minden képzeletet felülmúlónak mondható. Elengedhetetlen, hogy a gyerekek egymás munkáit is meg ne csodálják, s bizony örömmel állíthatom, hogy nincs szégyenkeznivalónk, hisz felső tagozatosaink évről – évre kitesznek magukért.
Az V. kerületben évről – évre a Pedagógiai Napok programsorozat zárórendezvénye a Táncfórum, melynek az Eötvös Gimnázium ad hagyományosan otthont. Itt a kerületi iskolák tánccsoportjai mutatják be éves produkcióikat. Természetesen iskolánk tanulói is rendszeresen részt vesznek ezen a rendezvényen, s bizonyítják ügyességüket, rátermettségüket.
Czakóné Dékány Dóra
A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.