Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet – az Oktatási és Kulturális Minisztérium megbízásából – lehetőséget kapott a „Pilot program műhelykonferenciák szervezésére, jó gyakorlatok gyűjtésére” című és az „Együtt az integrációért a sporttal és a művészetekkel” című projektek megvalósítására, mely keretében megrendezésre kerülő műhelykonferenciára szeretettel várja a téma iránt érdeklődő szakembereket.
A műhelykonferencia időpontja: 2010. március 31. szerda 9.00 – 13.00
A műhelykonferencia helyszíne: Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon (1034 Budapest, San Marco u. 48-50.)
A műhelykonferencia célja
- Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet „Együtt az integrációért a sporttal és a művészetekkel” című pályázata 1. részterületére beérkezett, nyertes intézményi „jó gyakorlatok” bemutatása, disszeminációja.
-
Együttgondolkodás elindítása, a „jó gyakorlatok” implementációja az integráltan tanuló sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók szabadidős tevékenységének (művészetek, sport) gazdagabbá tétele érdekében.
-
Együttgondolkodás a külön nevelt, sajátos nevelési igényű tanulók tanórán és iskolán kívüli nevelése, integrálásának fejlesztése érdekében.
- A sajátos nevelési igényű tanulók szociális, társadalmi integrációját segítő művészeti és sport lehetőségek, színterek, módszerek, eszközök terjesztése.
- A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók művészeti és sport tevékenységének, művészeti alkotásának bemutatása, ezáltal társadalmi elismertségük növelése, esélyegyenlőtlenségük csökkentése.
A műhelykonferencia indokoltsága
A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók nevelésének – oktatásának – fejlesztésének egyik célja a mind teljesebb társadalmi beilleszkedés elérése.
Az SNI és a nem SNI tanulónépesség ilyen irányú felkészítésének színterei lehetnek a szabadidős tevékenységi formák, különösen a művészeti- és a sporttevékenységek.
A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók tehetséget mutathatnak a művészetek, a sport területén is. Ennek a tehetségnek, képességnek megismertetése a társadalommal, a közoktatás résztvevőivel, e műhelykonferencia feladata.
A megtapasztalt „jó gyakorlatok” is ösztönzést jelentenek az SNI tanulók szabadidőben való integrációjának szorgalmazásához.
A művészeti- és sporttevékenységek közös megvalósítása által mind a sajátos nevelési igényű, mind a nem sajátos nevelési igényű tanulók érzelmi és szociális intelligenciája fejlődik a közös élmények átélésével és ezáltal a társadalmi inklúzió jobban megvalósulhat.
A műhelykonferencia célközönsége
- a sajátos nevelési igényű gyermekeket, tanulókat külön, illetve együtt nevelő iskolák vezetői, pedagógusai és a
- szülői szervezetek, sportegyesületek, kulturális intézmények, civil szervezetek képviselői.
Kulcsszavak
Együttoktatás, együttnevelés, tehetség, kreativitás, kognitív-, emocionális-, szociális-, akarati intelligencia, felelősség, lehetőség, érték beválás, segítő szerepek, együttműködés, támogatás, öröm, siker, motiváció, elismertség, esélyteremtés, innováció, egészség, stb.
A műhelykonferencián való részvétel térítésmentes.
2010.03.31- én Budapesten a Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola EGYMI, Diákotthon és Gyermekotthonban megtartottuk a projektzáró szakmai konferenciát.
A szélesebb körben való sikeres megvalósulás érdekében, a megszerzett tapasztalatok alapján az alábbi javaslatokat tesszük 70 (48 Értük- Velük Egyesület, 22 FODISZ intézmény) intézmény számára (a támogatási szerződésben a támogató 60 intézmény megcélzását tűzte ki célul/írta elő):
A sajátos nevelési igényű tanulók sikeres integrációjához, az egyenlő bánásmódhoz való jogaik gyakorlásához a hazai és a nemzetközi tapasztalatok szerint a legalkalmasabbnak a művészet és a sport adta lehetőségek bizonyulnak, erre számos példát mutattak be a záró konferencián részt vevő intézmények tanárai, gyógypedagógusai, művészeti és sport csoportjai. Legtöbb esetben ugyanis, e két közösség együtt- tanulása megoldhatatlan, az együtt nevelés viszont nem csak lehetséges, hanem mindkét fél, a „többségi iskolák” tanulói és az SNI gyerekek és fiatalok szempontjából egyenesen kívánatos is. Éppen ezért a műhelykonferencia arra törekedett, hogy bemutassa azokat a jó gyakorlatokat, amelyek a különféle programok, tevékenységi formák révén eddig is hatékonyan, eredménnyel segítették az érintett tanuló népesség szociális integrációját.
Ilyen programok voltak: a „Hidak atársadalomban”; Bárczi Gusztáv EGYMI, „Gyermekotthoni Esélyegyenlőségi Program”; Pilis, „Sikertudathoz program”; Vajda Péter Ének- zenei Általános Iskola és Sportiskola, „Együttjátszás kapcsolatépítő program”; Kormos István Általános Iskola. A jó gyakorlatok bemutatása tovább folytatódott a színjátszás és a tánc a soproni Doborjáni Ferenc Nevelési- oktatási Központban. Lovaglás és korcsolyázás, síelés, úszás terápiás céllal, a Ferencvárosi Komplex Óvoda, Általános Iskola és EGYMI- ben. „Nyitott ajtó”, „Komplex fejlesztő foglalkozássorozat sajátos nevelési igényű, értelmileg akadályozott gyerekeknek és fiataloknak”, a Marcibányi téri Művelődési Házban, melynek programjai kulturális élményeket adnak fogyatékkal élőktől az épeknek, és épektől a fogyatékosoknak- róluk.
A rendezvény résztvevői a szünetben megismerkedhettek azokkal a falra kitett rajzokkal, amelyek az OFI sajátos nevelési igényű tanulóknak szóló, három korosztályban meghirdetett „Sporttal a testi-lelki egészségemért” című rajzverseny felhívása nyomán készültek.
200 fő vett részt a budapesti országos konferencián, melyet az FPI osztályvezetője: Dr. Janza Károlyné, 2 munkatársa és 15 fővárosi gyógypedagógiai szaktanácsadó szervezett. Az előkészítést a fővárosi 46 gyógypedagógiai intézmény igazgatói, igazgató-helyettesi, szabadidő szervezői értekezlete jelentette. Dokumentumok tárát képezi az arról készült videofilm és az összes előadás/ jó gyakorlat PPT- je.
Intézményigazgatók felé (külön nevelésben oktató intézmények esetén) megfogalmaztuk a következőket:
- Elkötelezett vezetés, irányítás, attitűd, a sajátos nevelési igényű tanulók intézményben végzett művészeti és sport tevékenysége iránt.
- Nevelőtestület meggyőzése a szabadidőben iskolán kívül történő integráció iránt.
- Olyan együttnevelési lehetőségek keresése, amelyek a tanulók érdeklődési körének, sajátos nevelési igényeinek megfelel.
- A tehetségek támogatása.
- Olyan partnerkapcsolatok keresése, amelyek a szabadidős integrációban támogatni tudják az intézményt.
- Testvériskolai kapcsolatok kiépítése, amelyek tartalma lehet:
Közös
- „tömegsport” foglalkozások,
- kirándulások, túra-, művészeti-, spottáborok,
- kézműves, művészeti alkotótevékenység, kiállítás szervezése.
- Akciók, programok szervezése egymás kölcsönös megismerése, együttes tevékenykedése érdekében. pl.: sportnap, akadályverseny.
- A művelődési intézmények programjaiban való bekapcsolódás szorgalmazása. Az integrált szabadidő eltöltés vonatkozásában az igények megfogalmazása, továbbítása.
- Az intézmény kommunikációjában legyen nyílt, hogy az új lehetőségeket megtalálja a programok támogatására.
- Az erőforrások biztosítása érdekében a pályázati lehetőségek, szponzorok megkeresése.
Intézményvezetők felé (integráltan oktatott sajátos nevelési igényű tanulók esetén)
- Olyan testnevelő- és művésztanárok keresése, akik elkötelezettek a sajátos nevelési igényű tanulók szabadidőben történő integrációja felé, kellő ismereteik vannak a sajátos nevelési igényű tanulókról.
- Vezetést támogató magatartása.
- A nevelő testület meggyőzése, támogató magatartásának kialakítása továbbképzések, előadások megszervezése.
- Szabadidős programok, sportversenyek, kirándulások, kiállítások, vásárok megszervezése iskolán belül, amelyeken együtt szerepelnek a sajátos és a nem sajátos nevelési igényű tanulók.(2010.03.31- én a művészeti vásárt megszervezte a Csalogány EGYMI)
- A szabadidős integrációt végző tanárok, segítők erőfeszítéseinek nyilvános elismerése.
- Az erőforrások biztosítása érdekében a pályázati lehetőségek kihasználása.
- Olyan szabadidős (sport és művészeti) iskolai kínálat összeállítása, amely tekintettel van a fogyatékos tanulók ilyen irányú igényeinek kielégítésére is, illetve a szabadidős tevékenységekbe az SNI tanulók bevonása.
Pedagógiai- szakmai szolgáltató intézmények vezetői felé
- A jó intézményi gyakorlatok felkutatása, megismerése.
- Konferenciák, kerekasztal beszélgetések szervezésével a különböző szereplők (iskolák, közművelődési intézmények, civil szervezetek, sportszervezetek) álláspontjának megismerése, közelítése, együttműködésük előmozdítása, a jó gyakorlatok terjesztése.
Közművelődési intézmények vezetői felé
- A fogyatékos és a nem fogyatékos gyermekek, tanulók szabadidőben történő integrációja érdekében a közművelődési intézmény szerepvállalásra is szükség van, amely jelenti többek között a vonzáskörzetébe tartozó közoktatási intézmények (gyógypedagógiai külön nevelés szerint, integrált) részéről mutatkozó integrált szabadidős tevékenységek iránti igények, szükségletek felmérését, folyamatos szondázását és a program-, tevékenységkínálat összeállításánál ennek figyelembevételét.
- Olyan pályázati lehetőségek keresése, megragadása, amelyek középpontjában a sajátos nevelési igényű és a nem sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók integrált szabadidős programjainak megvalósítása áll.
Jogalkotók, oktatáspolitikusok felé
- Az oktatási kormányzat kommunikációjában egyértelműen jelenjen meg a sajátos nevelési igényű tanulók szabadidős integrációjának a támogatása.
- Kerüljenek olyan pályázatok kiírásra, amelyeken együtt vehetnek részt a sajátos és nem sajátos nevelési igényű tanulók. Ezen pályázatok eredményhirdetésének adjanak kellő nyilvánosságot.
- Kiadványok megjelentetése, amelyek az intézményi jó gyakorlatokat bemutatják, ötleteket ad a szabadidős sport- és művészeti tevékenység keretében történő integrációban, ezek eljuttatása a közoktatási intézményekbe. (FODISZ, Értük- Velük Egyesület felé megtörtént a kiadvány eljuttatatása)
- Színházi, közművelődési találkozók szervezése, ahol a társulatokban együtt szerepelnek a sajátos és a nem sajátos nevelési igényű tanulók. (színháztermi bemutatás megtörtént mind a három műhelykonferencián)
- Az integrált szabadidő eltöltés finanszírozása a központi költségvetésből a normatív támogatás emelése, vagy céltámogatásokkal, továbbá központi pályázatok kiírásával. Az EU-s források bevonása ebbe fontos lenne.
- Az intézmény értékelés majdani állami standardjában kapjon helyet az integrált szabadidő eltöltés eredményessége, hatékonysága, színvonala.
A bevezetőben említett két projekttel („Együtt az integrációért a sporttal és a művészetekkel”, „Pilot program műhelykonferenciák szervezésére, jó gyakorlatok gyűjtésére”) a beszámolóban összekapcsoltan foglalkoztunk.
A „Gála” (amely egyben a budapesti projektzáró szakmai konferencia), az aktuális jó gyakorlatok bemutatója által jövőképet fogalmazott meg az integrációval kapcsolatban, amely alkalmas az SNI- ben tevékenykedő intézmények tevékenységének folytatására, egy új pályázat keretében.
Igazi integráció, a nem értelmileg sérült (érzékszervi, testi, beszéd fogyatékos) tanulók és a nem sérültek együttoktatása, együttnevelése a megfelelő feltételek megléte esetén eredményes lehet. Az értelmileg sérültek és a nem sérültek csak a szabadidő eltöltésében: a játékban, a sportban és a művészetben integrálhatók eredményesen, a sérült intellektusuk miatt (tanulási képességek fejletlen vagy sérült volta miatt) eredményesen nem valósítható meg, de a szabadidőben, a sportban és művészetekben igen.
Az OKM támogatás mértéke összesen 4.000.000. Ft volt.
Képgaléria